A kiállításmegnyitó szövege (elhangzott 2012. június 1.):
Amikor elhatároztam, hogy megnyitom a tanítványaim kiállítását, akkor rögtön arra is gondoltam, hogy arról fogok beszélni, hogy miért tanítok.
Miért tanítok perspektívát, tónusos ábrázolást, színtant, anatómiát – szóval képzőművészetet.
Hogy miért érdemes tanítani, mi az izgalmas ebben.
Ezt megelőzi, magában foglalja a másik kérdést: mi a művészet?
A művészet egyik értelmezésében egy híd a vágyainkhoz.
A művészet számomra körülbelül ott kezdődik, ahol a filozófia: az önálló gondolkodásnál. Bizonyos filozófusok szerint a gondolkozás a csodálkozással kezdődik, s az ebből táplálkozó örömmel. Mások szerint ez nem elég: a gondolkodás a csodálkozás-öröm-csalódás láncolat után kezdődik el.
Mert a csalódás olyan fájdalmas, hogy vaskos köteteket kell írni és olvasni, hogy megértse az ember miről is szól, hogy az ember sírás helyett inkább gondolkozzék, fessen, rajzoljon, mintázzon, alkosson.
Erica Jong amerikai írónő mondta egyszer, hogy mindenki tehetséges valamiben, de az embernek csak ritkán van bátorsága ahhoz, hogy ezt a tehetséget a felszínre is hozza. Bátorítás kell. Bátorítás nélkül nem történik semmi.
Adrienne Rich – nemrég elhunyt - amerikai költőnő mondta, hogy ami nincs megnevezve, ami nincs ábrázolva, lefestve képekben, minden, amit kihagynak, cenzúráznak, rosszul neveznek meg, az nemcsak hogy nem lesz kimondva, hanem kimondhatatlanná válik. Ezért alkotunk. Ezért születnek újabb és újabb művek.
Minden műalkotás megpróbál kimondani valamit abból, ami addig meg nem nevezett volt.
Az alkotó ember számára a felfedezésre váró terület sajátmaga, a meg nem nevezett dolgokat saját bensejében, tapasztalataiban keresi és találja is meg.
S ez fölveti az eredetiség gondolatát. Nem akkor nevezek valamit eredetinek, ha senki más nem csinált még ilyet, ha senki másnak nem jutott még eszébe, hanem akkor, ha mély belső forrásból táplálkozik, velem, magammal önazonos.
Mivel nagyon mély ez a forrás, nem kizárt, hogy más emberek is megtalálják magukban ezt az élményt és mivel van bennünk közös : magukra ismernek bennem, az én alkotásomban, megfogalmazva, megformálva látják saját élményüket – ettől aztán tetszik, vagy éppen nem tetszik nekik a munkám, mindenesetre kapcsolatba kerülnek vele, viszonyulnak hozzá, érzéseik lesznek az alkotással kapcsolatban. Arra biztatok mindenkit: merjenek viszonyulni az itt látható alkotásokhoz, tegyék föl maguknak a kérdést: melyik tetszik, melyik jobban, miért?
Azért jöttünk össze, hogy megnyissuk a tanítványaim kiállítását: Árvai Zsuzsa, Sziráki Margit, Kiss Tamás, Danó Gábor mind különbözőképpen látják, élik a világot, mégis van a képeikben valami, ami megszólít bennünket.
Miért alkot az ember?
Miért érdemes időt, pénzt és energiát áldozni valamire a mai világban?
A világ komplexebb, mint valaha.
Nagyon sok múlik azon, hogy mit kezdünk vele, hogyan élnünk benne. Mit kezdünk a saját érintettségünkkel?
Lehet befogadni a felénk zúduló információözönt, sőt el is lehet veszni benne – a másik véglet pedig az, hogy ki lehet zárni és elvonultan élni. A kérdés az, hogy lehet-e valami mást is kezdeni vele. Tudjuk-e valahogyan, és ha igen, akkor hogyan befogadni, rendszerezni és valami újat létrehhozni, alkotni. Tudjuk-e összhangba hozni sajátmagunkkal: azzal, aki vagyok, tapasztalataimmal, azzal az emberrel, akivé a saját tapasztalataim tettek. Mindez természetesen elvezet az önismerethez.
Megismerni saját vágyaimat, örömeimet, félelmeimet, s ha lehet, megszelidíteni, kézzelfoghatóvá tenni.
Az életmódunk nagyon fontos:
nap mint nap hogyan veszünk részt saját életünkben, a világban.
Mindenki művész, csak ki kell hozni belőle.
És nem mindegy, hogy csak elvileg és legbelül van benne az alkotó gyermek, vagy rendszeresen gyakorolja azt.
Önismeret, énismeret újabb és újabb fokára jutunk el az alkotás által.
A kontempláció, szemlélődés, elmélkedés, gondolkodás: eszköz a világ egy mélyebb megismeréséhez ebben a kattintgatós világban. Sok dolog mérhetetlenül egyszerűbb lett, pl fényképet készíteni. sok más dolog pedig jóval nehezebb lett és bonyolultabb, ilyen pl. az elmélyülés, amihez remek út vezet az üres papír előtt ceruzával vagy ecsettel a kezünkben.
Mennyi különböző hozzáállás, mennyi látásmód. Zsuzsa, Margit, Tamás és Gábor.
A kiállítást - gratulálva az alkotóknak - ezennel megnyitom
Harka Ágnes
